Ipari Park

Megközelíthetőség

A Debreceni Regionális és Innovációs Ipari Park kedvező fekvése miatt rendkívül jó adottságokkal rendelkezik mind logisztikai szempontból, mind a városon belül történő megközelíthetőséget tekintve.

A Debrecen nyugati peremén elhelyezkedő zöldmezős ipari terület négysávos úton érhető el a belvárosból (2,5 km), ahol a hivatalok, valamint a kereskedelmi és üzleti szolgáltatások széles kínálata koncentrálódik. A tömegközlekedési szolgáltatás is megfelelően kiépített, óránként több autóbuszjárat közlekedik a belváros és az ipari park között.

Az ipari park közvetlen autópálya kapcsolattal rendelkezik, a területtől alig egy kilométerre lehet felhajtani az M35-ös autópályára. Innen végig autópályán közlekedhetünk Nyugat-Európa felé. Budapest (220 km) kevesebb mint 2 óra alatt elérhető.

A vasútállomás és teherpályaudvar 4 kilométerre található. A Budapestről Ukrajnába vezető villamosított fővonalon végig két vágánypár fut, nemzetközi teherforgalommal és óránkénti InterCity közlekedéssel Budapestre.

A debreceni nemzetközi repülőtér távolsága mindössze 7 km. Az állandó határnyitási engedéllyel üzemelő légikikötő 2,5 km-es aszfalt futópályájával a legnagyobb gépek fogadására is alkalmas.

Több más szempont mellett a Debreceni Ipari Park kitűnő elérhetősége is nagy szerepet játszott abban, hogy a már betelepült hazai és nemzetközi cégek ezt a területet választották termelésük bázisaként

Infrastruktúra

A Debreceni Regionális és Innovációs Ipari Park Kft. megalakulását követően, 2002 évre saját és állami források bevonásával valósította meg a Határ úton a 40 hektáros fejlesztési terület közműhálózattal való ellátását. A létrehozott közmű hálózat kifejezetten az Ipari Park közmű kapacitás igényeit szolgálja, a városi közműhálózattal csak befogadói kapcsolata van. A rendszer úgy került kiépítésre, hogy továbbfejlesztésre alkalmas és a legmagasabb teljesítményigény kiszolgálására is képes. Ennek köszönhetően 2008-ban a 16,4 ha nagyságú fejlesztési terület közművekkel való ellátásához nem volt szükség újabb külső közműberuházásra. A fejlesztési terület mintegy 1 milliárd forintos beruházással kialakított új hálózatát a már működő ipari parki hálózatra lehetett csatlakoztatni.

Ennek eredményeképpen 2008-tól a fejlesztési területen is rendelkezésre állnak az alábbi nagykapacitású közművek:

  • Ivóvíz

  • Szennyvíz-csatorna

  • Csapadékvíz-csatorna

  • Elektromos áram

  • Gáz

  • Telekommunikációs kábelek

  • Térvilágítás és úthálózat

Beruházások

A Debreceni Regionális és Innovációs Ipari Parkban az alábbi vállalkozások működnek, illetve beruházásuk folyamatban van (zárójelben az anyavállalat, illetve a tulajdonosi kör nemzetisége került feltüntetésre):

  • National Instruments Europe Kft. (USA) - elektronikai ipar

  • FAG Magyarország Kft. (Németország) - gördülőcsapágy-gyártás

  • Bumet Hungary Kft. (Hollandia) - fémlemez megmunkálás

  • Hungaerotech Kft. a Sulzer csoport tagja (Svájc) - repülőgéphajtómű alkatrész gyártás

  • Coca-Cola Hellenic Bottling Company Magyarország Kft. (Görögország) - regionális logisztika

  • M.E. Kft. (Magyarország) - fémmegmunkálás

  • Globiz Kft. (Magyarország) - számítógép és elektronikai termékek gyártása, összeszerelése

  • Holcim Hungária Zrt. (Svájc) - transzportbeton gyártása

  • Manz Automation Hungary Kft. (Németország) - automatizálás

  • Csokonai Színház (Magyarország) - színházi kellékgyártás

  • LAK-ING Kft. (Magyarország) - sötétensugárzó fűtőberendezések összeszerelése

  • Vitabalans Kft. (Finnország) - gyógyszeripari termékek forgalmazása

  • Tervcenter Kft. (Magyarország) - mérnöki szolgáltatás, anyagvizsgálat

  • Magyar Posta Zrt. - postai logisztikai szolgáltatás

  • K & T Hardmetal Kft. (Magyarország) - keményfém szerszámok gyártása

  • Plastherm Kft. (Magyarország) - műanyag nyílászárók gyártása

  • Tip-Top Kft. (Magyarország) - papír-írószer termékek nagykereskedelme és logisztikája

  • Richter Gedeon Nyrt. (Magyarország) - gyógyszeripari gyártás és kutatás

  • Pharmapolisz Klaszter (Magyarország) - gyógyszeripari gyártás és kutatás

  • RR Donnelley Kft. (USA) - nyomdaipari gyártás és szolgáltatás

  • Cívisbusz Konzorcium (Magyarország) - városi buszok telephelye és szervizbázisa

  • XANGA Kft. (Magyarország) - vállalkozói inkubátorház: iroda és ipari csarnok bérbeadása

  • Xstage Kft. (Magyarország) - szolgáltatóház

  • DIPA Kft. (Magyarország) - ipari park üzemeltetés